BEVEZETÉS
Azoknak, akik most kezdenek
érdeklődni a sportvitorlázás iránt, és a témával kapcsolatos szakirodalmat szeretnének
olvasni, tulajdonképpen több út is kínálkozik. Egyrészt a könyvtárakban,
antikváriumokban, vagy magángyűjteményekben való keresgélés és a klasszikusnak
tekinthető könyvek összegyűjtése. Ebben az esetben meg kell elégednünk a
többé-kevésbé elavult ismeretanyaggal. Ezt úgy tudjuk felfrissíteni, ha
módunkban áll a sport-, és túravitorlázókkal rendszeres, mintegy klubéletszerű
kapcsolatot tartani. A második lehetőség a rendkívül gazdag külföldi szakirodalom
gyűjtése és tanulmányozása. Ez - túl a nyelvi nehézségeken - a kezdő vitorlázót
összezavarhatja, ugyanis a vitorlázás egy fantasztikusan sokoldalú téma,
amelyet számtalan megközelítésben lehet tárgyalni. Természetesen mindenki olyan
megközelítésű írásból tud a legtöbbet meríteni, amelyet az ő lehetőségeihez és
körülményeihez leginkább hasonló aspektusból írtak.
Mind az aktualitás, mind a
speciális, helyi igényeknek való megfelelés szempontjából legjobb lenne, ha
mindenkinek, aki meg szeretne tanulni vitorlázni - néhány alapvető szakkönyvön
túl -, a kezébe lehetne adni egy jegyzetet, amely a témakört az első lépésektől
kezdve a helyi adottságoknak megfelelően tárgyalja. Ezt az igényt szeretnénk
írásunkkal kielégíteni. A vitorlázást Szegeden tanuló kezdőknek nyújtunk
információkat, amelyeket felhasználhatnak a "B" kategóriás vitorlás
kishajóvezetői vizsgára készülve.
Jegyzetünk a vizsgán megkövetelt
ismeretanyagnak a máshol is könnyen hozzáférhető és jól érthető részleteit csak
megemlíti. Itt elsősorban arra törekszünk, hogy az eredményes vizsga érdekében
rendszerezzünk és kiemeljünk. Az egyes témakörökhöz kapcsolódó, alapvető
szakirodalmat az adott fejezet végén ajánljuk.
Különös gondossággal rendszereztük a
helyi (tiszai) vízrajzi és hajózási ismereteket, hiszen ezek sehol másutt
nincsenek leírva. Ilyenfajta ismeretekre csak egy folyón vitorlázva lehet szert
tenni, és a térben és időben változó hajózási viszonyokkal ezt az ismeretet
állandóan fejleszteni kell. Ezért nem tekintjük ezeket a fejezeteket lezártnak.
Szerkezetük lehetővé teszi a későbbi kiegészítést. Igy idővel a -reméljük-
egyre népesebb tiszai vitorlázó
tábor mintegy pilotként is
hasznosíthatja munkánkat. (Egy ilyen jellegü alapmüre motoros és evezős
sporttársainknak is nagy szükségük van, ha hajójukkal új vízterületet
"hódítanak meg".)
Aki először ül vitorlás hajóba, a
szelek szárnyán suhanva feltétlenül kell, hogy tudatosítsa magában: a
pillanatról pillanatra változó körülmények nemcsak élvezetes, üdítő
sportélményt nyújtanak! Esetenként kiszámíthatatlan veszélyforrások lehetnek
azoknak, akik nincsenek megfelelően felkészülve a különleges hajózási
körülmények közötti célszerű cselekvésre. A hazai szakirodalom ezirányú
hézagosságát igyekszünk megszüntetni a 9., 9.1., 9.2. fejezetekkel.
Kívánjuk, hogy a jegyzet hasznos
segédeszköz legyen a kishajóvezetői vizsgákra való felkészüléshez, és kedvet
ébresszen a vitorlázáshoz, ehhez a testi, szellemi felüdülést biztosító
életformához!
AJÁNLOTT
SZAKIRODALOM:
Doug Schryver: Vitorlásiskola (Budapest,
Egyetemi; 1992.)
Roland Denk: Vitorlázás kezdőknek és haladóknak (Budapest, Magyar Könyvklub;
2003.)
Dulin J., Dulin L.: Vitorlássport (Budapest, Sport; 1987.)
ELŐSZÓ A BŐVÍTETT VÁTOZATHOZ
Általános érvényű igazság, hogy a
dolgok -térben, vagy időben- távolról szemlélve merőben más arcukat mutatják, mint
közvetlen közelről. Ilyenformán időszerű átértékelni a csaknem egy évtizede
félbehagyott, vitorlás kormányosi tanfolyamra írt jegyzetemet. Túl azon, hogy a
kisebb-nagyobb stiláris hibákat, tartalmi pontatlanságokat megpróbálom
kigyomlálni, szeretném az elkötetlen gondolati szálakat továbbvinni, jelenlegi
tudásomnak megfelelően teljesebbé tenni. Ezzel nyilván sokkal egyénibb
hangvételű lesz, talán nem is fog annyi embert érdekelni. Viszont feltétlenül
rendszerezni akarom az elmúlt időszakban felötlött gondolataimat és azok
összefüggéseit.
Bevezetőkben,
fülszövegekben szokás az adott művet azzal a sztereotípiával kínálgatni, hogy a
témában jártas olvasó is haszonnal forgathatja, mert találhat benne új
információkat. Nem kívánok hasonlóan semmitmondó fordulattal élni, különösen
saját munkámmal kapcsolatban. Mégis szükségesnek látom, hogy felhívjam a
tapasztalt kormányosok, megszállott vitorlázók figyelmét a jegyzet fő részeit
kiegészítő utolsó alfejezetekre, amelyek az adott témakör speciális részleteit,
tágabb összefüggéseit tartalmazzák. Értelemszerűen e részletek akár önkényesnek
is tekinthetőmódon fűzik tovább a vitorlázással kapcsolatos gondolatokat.
Kérem, fogadják ezt olyan őszinte kritikával, amely lehetővé teszi ismereteink
közös bővítését. Megfelelő érdeklődés esetén e részletek egy önálló szeminárium
anyagát alkothatják.
Mindig
bámulatba ejtenek azok, akik képesek egy gondolatmenetet váratlan logikai ugrásokkal
továbbvinni azáltal, hogy távolinak tűnő témakörök között kapcsolatot találnak.
Sokszor nagy bátorság kell ahhoz, hogy ilyenfajta intuitív lépésekre
vállalkozzon az ember. Magam évek óta érlelem azokat a gondolatokat, amelyekben
az állati repülés és a vitorla működése közti kapcsolatokat igyekszem mélyebben
feltárni. Ezzel a bionika talán kissé elfeledett területére tévedtem. Bár távol
áll tőlem a tudományos divatteremtés vágya, mégis érdemesnek tartom kissé
"leporolni" e szakterületet. A szakirodalmat böngészve
megállapítható, hogy amióta a repülőgépek méretben, tömegben, sebességben,
tolóerőben és biztonságosságban túlnőttek a hétköznapi, földön járó emberi léptéken,
a tudósokat e szemszögből már alig foglalkoztatja a madarak magas röpte.
Magyarországon utoljára Svachulay Sándor közölt saját vizsgálódásokon alapuló,
átfogó munkát e tárgykörben -1940-ben! Ráadásul tárgyilagosan le kell szögezni,
hogy e munka (A természet aviatikusai - Révai, Bp. 1940) már a maga korában is
túlhaladott volt. Azon már túljutott az aerodinamika tudománya, hogy a
madaraktól "lesse el" a repülőgépek megszerkesztéséhez szükséges
alapismereteket. A világ vezető aerodinamikusai -köztük a magyar származású
Kármán Tódor- már a hangsebesség elérésén dolgoztak. A repülő szerkezetek körül
kialakuló áramlást szélcsatornákban vizsgálták, a tapasztalt jelenségeket
egzakt matematikai formában írták le. Így a repülőgépek sebességének,
teljesítményének növekedésével fellépő új problémák előre jelezhetővé, még a
rajzasztalon megelőzhetővé váltak. Így a madarak repülése, és annak sok, máig
megválaszolatlan részletkérdése a tudósok többsége számára érdektelenné vált.
A vitorlázók körében kevésbé elterjedt, vagy legalábbis kevésbé élő az a tudat, hogy sporteszközük működése analóg a madárrepüléssel. Pedig minden, a vitorlázás alapismereteit tárgyaló könyvben valamennyire körüljárják azokat az aerodinamikai jelenségeket, amelyek a vitorla működését értelmezik. Ha e részleteket nem csak egyfajta "szent borzadállyal" átlapozzuk, hanem megpróbálunk a vektorok és képletek sűrűjében eligazodni, hamar rájöhetünk, hogy maga a könyv szerzője sem lehet annyira otthonos e tárgyban. A megfogalmazás lendületességéből, átgondoltságából kiérezni, hogy az alapvető manőverek, vagy a hajó felszerelésének tárgyalása közelebb áll a legtöbb szerző szívéhez és tollához. Az aerodinamikai folyamatokkal működtetett sporteszközök (ha úgy tetszik - játékszerek) felhasználói közül a vitorlázórepülő pilóták a legképzettebbek járművük működésének elméletében. Ez érthető is. Elég arra gondolni, hogy amíg egy hajó kormányosa legfeljebb lassabban jut el úticéljához, ha aerodinamikai átgondolások nélkül, úgymond' ösztönösen állítja be hajóját; addig egy vitorlázórepülő pilóta az életével játszik, ha nincsenek effajta alapismeretei. Ugyanakkor a vitorlás hajók technikai továbbfejlődése érdekében nagy szükség lenne az osztályelőírások béklyójától mentes tervezői ötletekre. Az ötletek konzekvens kidolgozásához pedig elmélyült mechanikai ismeretekre, amelyek lehetővé teszik, hogy a konstruktőr el tudjon jutni az érdekes ötletektől a jól használható megoldásig. Ebben az irányban tett indító lépés lehet a gondolat, hogy mennyivel kedvezőbb cy/cx arányú egy d vastagsággal rendelkező szárnyprofil, mint a Lilienthal-féle, lényegében lapos szelvényű hagyományos vitorla. Jelenleg még határt szabnak a vastag, merevnek tekinthető profilok vitorlaként való alkalmazásának az általánosan bevett riggszerkesztési elvek és alapanyagok, szerkezeti struktúrák. Mégis észre kell venni, hogy az anyagtechnológia megalkotta már a korábban elképzelhetetlen fajlagos szilárdságú kompozitokat és az elektroaktív polimereket. CAD/CAM eljárással létrehozhatók a megszokottnál nagyságrenddel kevesebb anyagból igen nagy szilárdságú tartók, amelyek a csontok belső struktúrájához hasonlóan csak ott tartalmaznak anyagot, ahol azt a terhelés ténylegesen megköveteli. Ezért szembesítenünk kell magunkat a ténnyel: hagyományos vitorláink (és repülőgépszárnyaink) sok tekintetben esetlenebbek, méretarányosan rosszabb teljesítményűek, mint a madarak, vagy akár a szitakötők (pedig ez utóbbiak már néhány százmillió éve szervezetileg változatlanok és sikeresek...). A lehetőség pedig adott újfajta struktúrák létrehozására. Néhány egyedi próbálkozással és rekordkísérlettel már tettek lépéseket a merőben újszerű "szárny-rigg" felé.